Húsvét, már megint egy ünnep, egy hosszú hétvége, vagy hételeje. Óra átállítás után, egy órával kevesebbet aludva, vasárnap reggel 7-kor, már a hajnali csendben dolgozni megyek. Találkozom három megszállott futóval, és két kutyasétáltatóval. Hiába, a normális emberek ilyenkor még alszanak, vagy kávézva ébredeznek.. A nagyáruházak zárva, ünnep van, na. Karácsonykor is ugyanez volt, csak akkor már sötétben, reggel 6-kor az utcán voltam, a karácsonyi díszkivilágítást magányosan csodálva masíroztam a munkahelyem felé, mert hát nem ünnep az ünnep sütemény nélkül... És én az elmúlt évek alatt visszatértem oda, ahonnan elindultam, a Cukrászda világába. Kész, a kör bezárult.

Szóval, vendéglátósnak nincs hosszú hétvége, sőt, rövid sem. És ünnep sincs. Akkor kell dolgozni, amikor más pihen, vagy szórakozik. Volt, amikor az ünnepnapon végzett munkáért kaptunk külön juttatást, ez volt a munkaszüneti napon végzett munka pótléka. Meg délutános pótlékot, meg 10 után éjszakás pótlékot. Volt, amikor mosószerre adtak külön pénzt annak, aki otthon mosta a munkaruháját. Na, ezek mára mind megszűntek. Nézegettem én a bérjegyzékemet, hogy akárhány fizetett ünnepen dolgozom, mindig ugyanannyi az átutalt összeg. El is mentem a munkaügyi felügyelőségre, kiteregettem lapjaimat, és megkérdeztem, jól van-e ez így?

- Asszonyom, Önnek igaza van, és igen nagy türelme, hogy éveket várt ezzel. Elmehetünk a központba, megnézni a jelenléti ívet is, nem, ez így egyáltalán nincs jól. De gondoljon arra, hogy ebben a korban hol talál munkát??? Mert ha ezt a dolgot megpiszkáljuk, akkor önt biztos, hogy elküldik.

Így hát befogtam a számat, és hallgattam. Igaz, hogy a többi dolgozó az ünnepnapon végzett munkáért legalább egy szabadnapot kapott, én még azt sem. Amikor egyszer meg mertem kérdezni a főnökömtől, hogy én miért nem kapok szabadnapot, a pirosbetűs ünnepért, lekiabált a megszokott stílusában: Megmondanád, ki álljon be helyetted, bazdmeg??  Ilyen a stílusa, megteheti, főnök.

Érettségi után nem volt kérdés, hogy merre megyek tovább tanulni. Persze, a szüleim szerették volna, ha az egyszem lányuk főiskolára megy, mondogatta is édesapám, hogy az ország minden részéből jönnek a városunkba főiskolára, én meg hallani sem akarok róla. Legalább egy tesi szakot megpróbálhatnék a hosszú lábaimmal. Tudni kell, hogy abban az időszakban nagyon laza volt a tanterv és az érettségi is. Tananyag csökkentés volt. A tankönyvben oldalakat hagytunk ki, és az apróbetűs részt csak annak kellett elolvasni, aki tovább akart tanulni. Az érettségi bizonyítványba pedig csak az volt beírva, hogy megfelelt. Érdemjegy nem. Szóval ezzel lehetett volna tovább tanulni is akár... Na jó, ha nem megyek főiskolára, akkor tanuljak valami szakmát, mondta az édesapám. Gondolt ő valami elegáns szakmára, optikus, ékszerész, könyvesboltos, vagy valami tisztességes polgári szakma. Amikor beadtam a továbbtanulási szándékomat vendéglátó eladónak, akkor két hónapig nem szólt hozzám, akkora kudarcnak ítélte meg ezt a lépésemet. / Sajnos, a diplomám átvételét már nem érte meg./

Akkoriban a vendéglátás nem volt egy divatos szakma. A könyvtár-népművelés volt akkor menő, olyasmi, mint most a marketing, kommunikáció. Az egész megyéből tízen, vagy tizenketten jelentkeztünk érettségi után vendéglátó iskolába. Három pultos, két cukrász, két szakács, a többi meg pincértanuló. Nem volt egy hosszú képzés, egy év után már kezünkben is a szakmunkás-bizonyítvány: vendéglátóipari eladó szakmában a szakmunkás munkakör betöltésére képesített. Hát, ez tényleg nem egy nagy karrier, viszont nagyon szerettem. Szerettem ezt a szakmát, a vendégeket, a kollégákat, hiszen egy csapat voltunk. Azt viszont tudni kell, hogy nem valami kocsmában, vagy étteremben, hanem a város I.osztályú legelegánsabb cukrászdájában dolgoztam. Kristálycsillár alatt márvány padlón, elegáns vendégek között. Orvosok, ügyvédek, a város elitjei fordultak meg  itt nap mint nap. Mi pedig csak bezsebeltük a bókokat, a dícséretet, és a borravalót. Sokkal jobb életem volt mint azoknak, akik érettségi után még valahol koptatták az iskolapadot. Gondtalan élet, saját jövedelem, strand, buli, stb.

Sajnos, akkor még nem gondoltam, hogy innen kijönni nagyon nehéz, és nekem nem is fog sikerülni.

Nálunk a nyári szünetben dolgozni kellett néhány hetet. Apukám úgy gondolta, hogy az csak jót tesz egy kamasznak, a munka. Egyetlen kikötése az volt, hogy kint, a szabadban. Más  nem volt... pedig lehetett volna, de nem gondolta, hogy a vendéglátást is ki kellene zárnia.

A haverokkal a Sörkertbe jártunk. Klassz hely, szocreál, kockás abrosz, zenegép. Megkérdeztem a főnököt, hogy nyári munkásra van-e szüksége, jöhetek? Igen -  volt a válasz. De fizetést nem kapok, csak a borravaló lesz az enyém. Na, ez volt az első kizsákmányolásom.

Amikor otthon bejelentettem, hogy meg van a nyári munkahelyem, apukám egyenesen megtiltotta. - Oda nem mehetsz, a vendéglátás a társadalom legalja, a szemetesektől is lejjebb van. Minden vendéglátós kurva és strici! - szólt a verdikt. Nem vettem komolyan a döntést, és munkába álltam. Anyukám falazott nekem, de aztán hamar kiderült, hogy 10-kor még nem az ágyamban vagyok, hanem éppen leszámolk a főnöknek. A szüleim úgy voltak vele, hogy a tiltás nem vezet jóra, hadd menjek, hadd csináljam, majd csak megunom az éjszakázást, a részeg embereket, a strapát.

Úgy alakult, hogy az egész nyarat végig dolgoztam. Nagyon élveztem, és nem tekintettem munkának. Szólt a zene, a vendégek kedvesek voltak, a kollégák aranyosak, és nagyon sokat kerestem, amit akkor még fel sem fogtam. A nagynéném mondta, hogy több volt a borravalóm, mint az kettejük keresete a férjével. Ne felejtsük el, a 70-es években járunk, és zenegép 2.-Ft-ossal működött. Délután 2-10-ig dolgoztam, szaktudás nem kellett hozzá, elég volt a fiatalságom, a lelekesedésem. Időnként nem felszolgálás volt, hanem kihordás, amikor véget ért a meccs, és a lelátóról beözenlöttek az emberek, dupla platón vittük ki a sört. Persze, nem volt számlaadási kötelezettségünk,  de a söntés fele szigorú elszámolásunk volt. Szóval lopni nem lehetett.

Azt hiszem, ekkor csapott meg a mozdony füstje... és jegyeztem el magam a vendéglátással.                             

Már kisgyerek koromban is presszósat játszottam. Sütit adtam, fagyit adagoltam a babáknak, emlékszem, ilyet játszottam. Bár a családban nem volt senki vendéglátós, senkitől nem láttam közelebbről ezt a szakmát. Talán, amikor sorba álltam fagyiért? Hm... azt nem hiszem, a fagyi adagolás nem vonzott. Emlékszem, amikor már iskolás voltam, volt, hogy anyukámmal beültünk a Cukrászdába. Fagyiztunk, vagy Somlóit ettünk. A Cukrászda csodálatos volt. Elegáns, márvány padló, kristály csillár, áhítattal léptem be, mint egy templomba. Csodálattal néztem a felszolgáló lányokat, akik halkan suhanva, mosolyogva vitték kezükben a tálcát, felvették a rendelést. beszélgettek a vendégekkel, fizetéskor pedig egy halk köszönömmel csúsztatták fodros kötényük zsebébe a borravalót. Szép volt a kezük, amellyel finoman az asztalra helyezték a tányért, szép volt a mosolyuk, fiatal arcukat elegáns sminkkel tették még szebbé. Amikor pedig nem volt vendég, álltak a pult előtt, egymással beszélgettek, trécseltek, de közben szemük a pályán volt, figyeltek a vendégekre.

Gimnazista koromban már aktív tagja voltam a vendéglátásban résztvevőknek. Persze, csak, mint vendég. Nyáron a strandon bandáztunk, kora este pedig irány a buli. Hát, akkor még nem volt semmiféle drog, semmi extasy, vagy kristály, mi bebódultunk magunktól, csak úgy. Vagy a tavasztól, vagy a nyártól, vagy a fiútól, aki tetszett, vagy a tánctól megrészegülten, aztán sietve haza, mert bizony 10 órás lányok voltunk, 10-re otthon kellett lenni. És nekem még mindig tetszett a vendéglátósok világa. Csábító és titokzatos volt ez a világ, mert milyen munka az, ami szórakozóhelyen van? Az nem munka, hanem szórakozás.Ugye? Milyen klassz dolog az, hogy az ember napközben a strandon sütteti a hasát, aztán délután, vagy este dolgozni megy, ahol szól a zene, és barátságos emberek csak szórakozni akarnak, na persze, és dől a lé. Az, hogy 10-ig, vagy éjfélig tart a munkaidő? Na és? Reggel lehet aludni, pihenni, strandolni, aztán megint menni a buliba...dolgozni.

Nem volt kérdés, hogy a következő nyári szünetben nyári szünetben hol dolgozom? Nem, nem pultos, felszolgáló leszek.