Nálunk a nyári szünetben dolgozni kellett néhány hetet. Apukám úgy gondolta, hogy az csak jót tesz egy kamasznak, a munka. Egyetlen kikötése az volt, hogy kint, a szabadban. Más  nem volt... pedig lehetett volna, de nem gondolta, hogy a vendéglátást is ki kellene zárnia.

A haverokkal a Sörkertbe jártunk. Klassz hely, szocreál, kockás abrosz, zenegép. Megkérdeztem a főnököt, hogy nyári munkásra van-e szüksége, jöhetek? Igen -  volt a válasz. De fizetést nem kapok, csak a borravaló lesz az enyém. Na, ez volt az első kizsákmányolásom.

Amikor otthon bejelentettem, hogy meg van a nyári munkahelyem, apukám egyenesen megtiltotta. - Oda nem mehetsz, a vendéglátás a társadalom legalja, a szemetesektől is lejjebb van. Minden vendéglátós kurva és strici! - szólt a verdikt. Nem vettem komolyan a döntést, és munkába álltam. Anyukám falazott nekem, de aztán hamar kiderült, hogy 10-kor még nem az ágyamban vagyok, hanem éppen leszámolk a főnöknek. A szüleim úgy voltak vele, hogy a tiltás nem vezet jóra, hadd menjek, hadd csináljam, majd csak megunom az éjszakázást, a részeg embereket, a strapát.

Úgy alakult, hogy az egész nyarat végig dolgoztam. Nagyon élveztem, és nem tekintettem munkának. Szólt a zene, a vendégek kedvesek voltak, a kollégák aranyosak, és nagyon sokat kerestem, amit akkor még fel sem fogtam. A nagynéném mondta, hogy több volt a borravalóm, mint az kettejük keresete a férjével. Ne felejtsük el, a 70-es években járunk, és zenegép 2.-Ft-ossal működött. Délután 2-10-ig dolgoztam, szaktudás nem kellett hozzá, elég volt a fiatalságom, a lelekesedésem. Időnként nem felszolgálás volt, hanem kihordás, amikor véget ért a meccs, és a lelátóról beözenlöttek az emberek, dupla platón vittük ki a sört. Persze, nem volt számlaadási kötelezettségünk,  de a söntés fele szigorú elszámolásunk volt. Szóval lopni nem lehetett.

Azt hiszem, ekkor csapott meg a mozdony füstje... és jegyeztem el magam a vendéglátással.