Hát, íme, elérkezett a nagy nap, amit annyira vártam, és számoltam, és vágtam a centit. Az utolsó munkanapom ugyanúgy telt, mint a többi, izgultam, hogy mindent jól csináljak, ne üssek hülyeséget a pénztárgépbe, az Erzsébet utalványt az utalványos regiszterbe, a bankkártyásat a bankkártyásba. Nem volt egyszerű, ugyanis 5 unatkozó tanulógyerek zsizsegett állandóan körülöttem, a vendéggyerekek meg visongtak, tehát senki nem veszi figyelembe azt, hogy számolok, pénzzel bánok, esetenként 80 ezres lakodalmi süteményrendelést veszek fel, ahol minden rendben legyen, és úgy néz rám az ifjú pár, mint a megváltóra. Mert én biztosan tudom, hogy mennyi süti kell a lakodalmas seregnek, édes és sós, és ne legyen drága, de kevés se.
Kaptam a kollégáktól egy szép karórát, meg egy nagyon szép egyedi pólót, cukrászdai logóval, tényleg nagyon kedvesek, és nem is számítottam rá. Azonban valószínű, hogy ők érezték, hogy mégiscsak kell valami búcsúzó emlék ajándékot kapnom. Na minden esetre, az élet megy tovább, a vendégek majd még emlegetnek egy darabig, ami miatt majd még fel leszek emlegetve, ebben biztos vagyok. Hát, nem tudom, hogy meghívjam-e őket ebben az esetben magamhoz egy délutáni partira, vagy hagyjam az egészet a fenébe? Úgy gondolom, hogy megint a legjobb időben léptem le, illetve jött össze ez a 40 év. Új szelek fújnak a szakképzésben, senki nem tudja, mi van, új igazgató, új fenntartó, a cukrászda ki lett menekítve az iskolából, mint az aranytojást tojó tyúk. Nyugdíjasok elküldve, nem taníthatnak tovább. Annak idején a szállodából is akkor léptem le, amikor az új igazgató és a leendő tulajdonos már kézen fogva sétált, és méregették az objektumot, mint az eladó lányt. Mindenesetre a napi 12 órás munka egy pult mögött ugrálva, már nem nekem való, és általában, nem egy 60 éves nőnek.
Amúgy, aki nő, és a vendéglátásban eltölt 40 évet, annak kormánykitüntetést adnék, vagy korábban küldeném nyugdíjba, mint például a fúvósokat. Mert az egyik osztálytársam, aki klarinétos a Nemzeti Szimfonikusoknál, 42 évesen nyugdíjas lett, mert hát fújta 20 évig. Persze, azóta is fújja...
Mert nekünk nincs hosszú hétvége, de rövid sem, nincs ünnep, mert dolgozunk karácsonykor, és szilveszterkor, és minden piros betűs ünnepen, mert hát ez vendéglátás... És éjszakázunk, és állunk, és rekeszeket emelgetünk, és hajnalban járunk haza, és volt füst és részeg vendég, és buszos csoportok, rundreise...
Persze ma reggel alig 6 után már fel is ébredtem, amikor meg dolgozni kellett mennem, 7 után is alig bírtam kimászni az ágyamból. Hiába, na, ilyen az élet. Akkor most elkezdem a nyugdíjas életemet. Megyek a kozmetikába... Pá.
