És megkaptam, megkaptam a lehetőséget, hogy normális módon dolgozhassak, napi hat órában, irodában, szabad hétvégekkel, szabad ünnepekkel. Szerintem minden nőnek és anyának ez lenne az ideális, és nem több. Aki akar, építsen karriert, aki meg akar dolgozzon 6 órát, esetleg otthonról. Reggel szépen elrendeztem a gyerekeket, iskolába, óvodába vittem őket, aztán szépen elmentem dolgozni. Sokcsillagos szállodában, kaptam munkaruhát is, naná, szép kosztümben közlekedtem az irodák között, és hamar megtanultam, hogy csak úgy szabad bármikor végig menni a folyosón, ha legalább egy papírlap a kezemben van. Délben megebédeltem, majd kettőkor távoztam.Kicsit vitázott azon a főnökség, hogy az ebéd idő benne van-e a hat órában, kicsit morogtak is, mert a csoportok 14 óra után érkeztek, amikor én már elmentem, és bizony feleim, akkor még KEOKH számok voltak az útlevelekben, amiket szépen be kellett írni egy listára, mindig. /KEOKH: Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság./

Ha úgy adódott, 2-4-ig sétáltam a városban, betértem minden butikba, nézelődtem, csavarogtam, de ha nem, akkor szélsebesen hazamentem, gyorsan bedobtam egy mosást a gépbe, kis házimunka, és négykor összeszedtem a gyerkőcöket a közösségből. Így visszagondolva, életem legboldogabb időszaka is lehetett volna. Amikor valamelyik gyerekem beteg lett, csak egy telefon a munkahelyemre, és maradtam otthon gyógyítgatni, ápolgatni fiamat, lányomat. Telt múlt az idő, és a következő évben kigondolta a vezetőség azt, hogy addig, amíg a drink báros szabadságra megy, helyettesítsem már, mert hát nekem ez a szakmám úgy is, és 1-2 hétre el tudnám vállalni, biztos. Aztán pedig helyettesíthetném az éjszakai bárost is, amíg szabadságon van.

És ott,  akkor,  amikor ismét a pult mögé állhattam, azt éreztem, hogy itt az én helyem, ez az én munkám, és mint hal a vízben, lubickoltam a lehetőségben, hogy drink báros lehetek.