Még mindig a jelen állapot, mert abban vagyok benne. Még 12 napot kell dolgoznom. Reggel felkelek, készülődés, kávézás, majd elmegyek dolgozni. Ez eltart este 8-ig, 9-ig. Másnap ugyanez. 12 órát töltök a vendégekkel, a tanulókkal, a főnökeimmel. Nem tudom, melyiket tűröm rosszabbul. Talán, ha a munkahelyi légkör jobb lenne, jobban tudnám a vendégek rigolyáit elviselni. Ha lenne bennük csak annyi, hogy néha segíteni, vagy csak összekacsintani, már könnyebb lenne. Nincs mese, 40 év vendéglátás után annyira bele lehet fáradni, hogy már a vendég látványától is rosszul vagyok. Igen, olvastam a Homár blogon a vendéglátós cikkeket, és akkor elszégyelltem magam. Én is utálom, amikor a vendég vizet kér.
Két munkanap után következik két szabadnap. Az első napon próbálom kipihenni az előző 24 munkával töltött órát. Nem kipattanok az ágyból, hanem kimászok, és a házimunkából csak a mindennapit tudom elvégezni. Vásárlás, főzés, mosogatás, mosás, vasalás. Ennyi. Nagyobb munkát ha elvégzek, nem leszek hatékony az újabb 24 órás pultos munkámban, de nem ám a tavaszi-őszi nagytakarítás után, az ablakpucolás után, netán a karácsonyi időszakban.
Itt a nyár, mindenféle szabadtéri és vendégcsalogató program van kisvárosunkban, zene, színház, fesztivál. Sehol nem voltam. Vagy dolgozom, vagy a fáradtságtól nincs kedvem elmenni. Ha elkezdek egy könyvet olvasni, két nap után már arra sem emlékszem, hogy miről olvastam előtte. Így aztán nagy a restanciám olvasásból is, házimunkából is, és az udvaron már megint térdig ér a fű. És tudom, hogy még néhány évvel ezelőtt, munka után nem volt akadály, mentem koncertre, szülinapi buliba, bárhova. Most nem.
És akkor megint jön a nagyon okos, észt osztó vendég: Ugyan már, hát maradjon még, én is dolgozom már három éve nyugdíjas tanárként. Tudja, milyen jó az, amikor megérkezik a nyugdíj, és a fizetés is?
Hát, biztos nagyon jó lehet, de összehasonlíthatatlan, a kettőnk munkája. Nekem nincs szabad hétvégém, csak havonta egyszer, és nincs hosszú hétvégém sem, és a vendéglátásban nincs tavaszi, nyári, őszi, és sí szünet sem. És az sem mindegy, hogy 180 órát dolgozik valaki, vagy éppen 120-at, vagy annyit sem.
Megöregedtem, ez az igazság.
