Úgy alakult, hogy néhány év után ott kellett hagynom a Cukrászda csodálatos világát. Férjhez mentem, gyermekem született, és szép fővárosunkba költöztünk. Nem könnyen szoktam meg az új környezetet, de a babázás során hamarosan új barátokra, sorstársakra tettem szert. A játszótéren üldögélve megfigyeltem egy nagyon szimpatikus párost. Napközben jöttek-mentek, bicigliztek, látszott rajtuk valami... az, hogy ők mások, mint a többi itt élő ember. A többiektől megtudtam, hogy ez a szimpatikus házaspár valahol, valami bárban dolgozik, azért sétálgatnak napközben ráérősen, mert délután, éjszaka dolgoznak. Irigykedve figyeltem őket, és arra gondoltam: de jó nekik. Valahogy lerít róluk a nem tudom mi. De az biztos, hogy felfigyeltem rájuk. De jó lehet nekik!
Aztán nekem is vissza kellett térni a munka világába. Na, most akkor hogy is legyen? Szerencsémre ez hálózaton belül elintéződött, mivel az előző munkahelyem a HungarHotels-hez tartozott, már mondták is, hogy hova menjek, kit keressek. Szerencsémre a lakás és a munkahely mindössze két metró megállóra volt egymástól, azt hiszem, ettől ideálisabb megoldást nem találhattam volna.
Megkerestem az Igazgató Urat, aki már tudott rólam, és tárt karokkal várt. Azt mondta, üzletvezető helyettes leszek a presszóban, na de hát előtte gyakoroljak egy kicsikét, szokjam a helyet. Bekerültem a dörzsölt budapesti vendéglátósok világába. Nem volt mindenki szakképzett, de sebaj. Volt, aki előző héten még villanykörtét árult a Keravillban. Dolgoztam, felszolgáltam, csomagoltam a sütit, fagyit adagoltam két műszakban. Szombaton és vasárnap is, naná.Közben elvégeztem a Mixer tanfolyamot, és még egy német nyelvtanfolyamra is beiratkoztam. Azonban úgy látszik, hogy elfeledkeztek rólam, vagy nem smúzoltam eléggé, mert csak nem kerültem feljebb a ranglétrán. Egyszer azt hallottam, hogy a Rózsadomb drink bárból elmegy a pultos, jelentkezzek oda gyorsan, de valami jó protektort keressek, mert oda csak úgy lehet bejutni. Nosza, szóltam az apósomnak, ő pedig mint szochazás, pártvonalon elkezdett intézkedni. Hívatott is az üzletvezető, bár azt sem tudta, hogy ki vagyok. - Maga nem érzi itt jól magát? Hallottam, hogy el akar menni. Nos, Önnek kisgyereke van, aki gyakran beteg, nyelvvizsgája sincs, így hát nem javasoltuk a Rózsadombba.
Ezen a döntésen elszomorodtam, elgondolkodtam. Akkor most hogyan tovább? Mit is kéne csinálnom? Döntöttem: itt van az ideje, hogy szüljek még egy gyereket. Így esett, hogy véget ért a fővárosi karrierem.
Ha maradok, lehet, hogy valami változott volna, ugyanis nemsokára bezárták a Szabit, a dolgozókat szétszórták a többi egységbe, és néhány év múlva hiperszuper vadonat új Grandhotel Hungáriában folytathattam volna vendéglátós tevékenységemet.
